: Dae Jang-geum :: A palota ékköve :: A Jewel In The Palace :
FŐOLDAL A SOROZAT TÖRTÉNELMI HÁTTÉR GALÉRIA SZEREPLŐK EPIZÓDISMERTETŐK FÓRUM

Jang-geum
30. rész
(Yeon-saeng és a király)
DAE30aDAE30b
Jang-geum úgy dönt, gyógyító lesz, ezért felkéri Jang-Deokot, hogy fogadja tanítványául, amit a nő meg is tesz. A másik három szolgálólány persze azonnal nemtetszését fejezi ki, amiért ők már öt éve szolgálják Jang-Deokot, anélkül, hogy az orvostudományra oktatta volna őket. Jang-Deok a három nő valamennyi kifogását egy-egy példával alaptalanná tesz, Jang-geumnek pedig kiadja az első leckét. A lány nehezen boldogul az emberi arcszínek megtanulásával, és ki híján bajba is kerül. Ismét Min Jeong-ho siet Jang-geum segítségére, és megengedi a lánynak, hogy valamennyi katonája arcát megvizsgálja. A férfi később azonban szóvá teszi, hogy az ő arcát nem nézte meg. Jang-geum eztán fedezi fel Min Jeong-ho arcán a pírt, aki bevallja a lánynak, hogy valóban láztól hevül a teste...



Miután Min Jeong-ho megfogja Jang-geum kezét, a lány megijed és elszalad, majd pedig a tanulásba temetkezik. Így mikor Jang-Deok próbára teszi a lány tudását, az minden kérdésre pontosan tudja a választ. A nő újabb feladatokkal és tanulnivalóval látja el Jang-geumöt, aki eztán igen sokat szenved, mire mindent pontosan megtanul. Jang-geum hibás válaszadásait korbácsolással való büntetésekor ébred rá a három másik szolgálólány, hogy valóban nem állnak még készen arra, hogy gyógyító-növendékké váljanak.
Yeon-saeng továbbra is vigasztalhatatlan marad, csupán a Kínából érkezett kiskutya nyújt elfogadható társaságot számára. Egyik alkalommal azonban a király és kísérete felfedezi a kutyát etető lányt, aki emiatt rettentően megijed. Jungjong király megértően fordul az elkeseredett lány felé, ám hiába próbálja megtudni, hogy mi oka volt Yeon-saengnek a sírásra és a szomorkodásra, a lány hallgatag marad. A Choi-család eközben töretlen sikerét ünnepli, az öröm azonban nem tart sokáig, Choi főudvarhölgy ugyanis felfedezi, hogy Geum-young Han udvarhölgy módszereivel oktatja saját tanítványát. A számonkérés során Geum-young elmondja, hogy úgy döntött, mindent elölről kezd, hogy ő váljon a legkiválóbb udvarhölggyé a királyi konyhában. Choi elsőudvarhölgy szerint erre semmi szüksége, hisz a pozíció és a hatalom már az övék, és mindent el is fog követni, hogy ez továbbra is így legyen. Geum-young nagynénje szemébe vágja, hogy azért győztek, mert aljas módszerekhez folyamodtak, még a verseny első fordulóját is csupán a Jang-geum által elkövetett hiba miatt nyerték meg. Choi főudvarhölgy igencsak felbőszül Geum-young döntése miatt, és megpróbálja ráébreszteni a lányt arra, hogy bármit tesz, Min Jeong-honak sem a teste, sem a lelke, sem pedig a szerelme nem lehet már az övé.
Őfelsége váratlanul magához hívatja Yeon-saenget, és egy közös vacsora alkalmával próbálja megtudni tőle a szomorúsága okát. Yeon-saeng azonban annyira megszeppen, hogy ismét hallgatásba burkolózik. Jungjong király bevallja a lánynak, hogy bizony gyakran ő is nagyon magányos. Park titkársági udvarhölgy másnap bejelenti a többi udvarhölgynek, hogy a király ágyasává fogadta Yeon-saenget, akit mint különleges udvarhölgyet mindenki tisztelni köteles. A lány új pozíciója mindenkiből megrökönyödést vált ki, Yong-roh és Choi főudvarhölgy fanyarú képpel gratulál a lánynak; Min udvarhölgy és Chang-ee viszont jobban örülnek a Yeon-saenggel történteknek, mint a lány maga. Yeon-saeng később bevallja a két nőnek, hogy rettentően fél, de végigcsinálja, mert reméli, hogy így alkalma nyílik meggyőzni a királyt, hogy Jang-geum ügyében kegyelmet gyakoroljon.
Jang-Deok egy másik betegével való beszélgetés során arra a meggyőződésre jut, hogy ismét egy kuruzsló érkezett a szigetre, aki álgyógyszereivel akarja rávenni a hiszékeny embereket. A felbőszült nő azonnal ráront a férfira, aki azonban nem más, mint Jang-geum királyi fűszerkertbeli ismerőse, Jung Woon-baek doktor. A lány azonnal megörül a régi ismerősnek, akitől azonban megtudja, hogy vándorútja során az őt is elérő gyomordaganat ellenszerét próbálja épp felkutatni. Jang-geum cserébe szintén megosztja titkát a férfival, és elmondja neki, hogy azért akar gyógyítóvá válni, hogy visszatérhessen a palotába és bosszút állhasson. Jung Woon-baek doktor - habár elismeri, hogy Jang-Deok kiváló tanító - a lány terveit teljes mértékig elítéli, mert szerinte haraggal nem lehet gyógyítani, és csak akkor válhat valaki jó nővérré illetve orvossá, ha tiszta szívéből, szeretettel végzi a munkáját. Jang-Deok és Jung Woon-baek eltérő nézetei eztán ismét vitához vezetnek, és a nő - haraghoz és bosszúvágyhoz vezető - szomorú sorsára is fény derül. Végül Jang-Deok igazat ad Jung Woon-baeknek, és inkább a gyógyítást választja a bosszú helyett, amely döntésével Jang-geumöt is véleményváltozásra sarkallja.

Előző rész Epizódok Következő rész


Yeo Woon-kye (1940-2009)
Vetítés dátuma


Eredeti vetítés dátuma:
2008. március 10-től

Utolsó ismétlés dátuma:
2011. július 18-tól

Hirdetés


Szavazás

Lezárt szavazások

Reklámozz minket! | Fórum | Letöltés
© 2009-2015 dae-jang-geum.atw.hu & kdorama.uw.hu