: Dae Jang-geum :: A palota ékköve :: A Jewel In The Palace :
FŐOLDAL A SOROZAT TÖRTÉNELMI HÁTTÉR GALÉRIA SZEREPLŐK EPIZÓDISMERTETŐK FÓRUM

Jang-geum
46. rész
Miután Jang-geum kitartó ápolói munkájának köszönhetően a király látása visszatér, a lány - a királyné kérésére - megosztja kutatásai eredményét a jelenlévőkkel. Kiderül, hogy habár a király Behcet-kórban szenvedett, mégsem a szokásos kezelést kellett nála alkalmazni, ugyanis alapvetően egy régóta fennálló mérgezés okozta vissza-visszatérő betegségét. A mérgezésért felelős arzén pedig a gyógyfürdő melletti tanya teheneinek tejével került őfelsége szervezetébe. A királyné végtelen hálával, s egyúttal csodálattal is adózik Jang-geumnek, hogy nem az orvosok, hanem ő gyógyította ki végül rejtélyes betegségéből őfelségét...



Jang-geum első útja eztán, természetesen a börtönből szabaduló Min Jeong-hohoz vezet, akinek - örömkönnyeivel küszködve - köszönetet mondani igyekszik, amiért mindvégig hitt benne, amiért a haláltól sem rettent meg érte. Min Jeong-ho bevallja a lánynak, hogy a fogdában csak rá tudott gondolni, s rettenetesen aggódott érte, amiért ily' nagy veszélybe sodorta őt, ahelyett, hogy már rég megszöktette volna. Azonban nem csupán Min Jeong-ho, hanem Choi főudvarhölgy és Geum-young is szabadon távoznak a börtönből, s annak ellenére, hogy ez Jang-geum sikerének köszönhető, az ellenségeskedés visszatér közéjük. Min Jeong-ho tudja, hogy bizonyítékok híján senki sem hinne nekik a miniszter és társai bűnösségét illetően, így emberei - valamint a Choi Pan-Sul kereskedőházból szerzett, különös jelölésű térkép - segítségével, az éjszaka folyamán rajtaüt egy illegális ezüstkereskedelmen.
Oh miniszter dühöngve fogadja, hogy Jang-geum végül mégis sikeresen meggyógyította őfelségét, ám mégis kénytelen korábbi pozíciójába visszahelyezni őt, a király mellé pedig Jung Yoon-soo helyett Shin doktort kijelölni. Ám mikor Jungjong király úgy dönt, megjutalmazza a lányt, a miniszter nem tudja tovább türtőztetni magát, és felháborodásában elmondja, hogy - hibás döntései miatt - a királyné és Jang-geum is büntetést érdemelne, ráadásul a miniszterek jelenleg is eljárást folytatnak a lány ellen, amiért az engedély nélkül betekintett a kórtörténeti iratokba. Később, miután egyre jobban erőre kap, Jungjong király - ágyasa áldott állapotba kerülése óta először - látogatást tesz Yeon-saengnél, aki nem is tudja, hogyan mutassa ki végtelen háláját és örömét, amiért felépült ura első útja hozzá vezetett, ugyanakkor rögtön azzal a kéréssel fordul őfelségéhez, hogy hallgassa meg barátnője, Jang-geum könyörgését. A király beleegyezik ebbe, hisz ő maga is szeretett volna beszélni az ápolónővel. Jang-geum arra kéri őfelségét, hogy segítsen neki tisztázni Han udvarhölgy nevét és ártatlanságát. A lány megdöbbenésére azonban Jungjong király tisztában van az igazsággal, így azzal is, hogy a lány ez alkalommal is kénes kacsát szolgált fel neki. Őfelsége ugyanakkor arra is rámutat, hogy a valódi árulók leleplezése - trónra lépéséhez hasonlóan - ismét egy nagyszabású tisztogatást követelne, amely valószínűleg egy nem kívánt hatalomátvétellel és azzal járna, hogy választásra kényszerülne fia és a felesége, a királyné között.
Choi főudvarhölgy Yeol-lee tudomására hozza, hogy tisztában van a lány és az egykori titkársági főudvarhölgy kapcsolatával, ám ezt olyan ravaszsággal teszi, hogy még Yeol-lee-nak támad bűntudata. A nő eztán egy fenyegető levelet küldet Park udvarhölgynek, majd hasonló módszerekkel, fondorlatos szavaival Oh minisztert is visszakényszeríti szövetségesi kapcsolatukba. Eközben Jung Yoon-soo - orvosi kudarca miatt - teljesen magába roskad, lelkiismeret-furdalás gyötri. Jang-geum ugyanakkor épp ezt igyekszik kihasználni, és meglátogatja otthonában a férfit, hogy meggyőzze a vallomástételről; ám épp a lány és Min Jeong-ho érkezése menti az orvost a Choi Pan-Sul álta odaküldött bérgyilkostól. A Choi-család ugyanakkor egyre nagyobb veszélynek tekinti titkaik ismerőjét, így feladatát teljesíteni visszaküldik a bérgyilkost, aki azonban már csak az orvos holtteste felett gyászoló családot találja.
Jung Yoon-soo doktor öngyilkosságának híre hamar elér a palotába. Sokan úgy vélik, a férfi lelkiismeret-furdalása miatt végzett magával, Jang-geum és barátai azonban meg vannak győződve arról, hogy a történtekhez a Choi-családnak is köze van. Az események alakulása pedig valóban nagy megkönnyebbüléssel töltik el Choi Pan-Sult, de csak addig, míg Jang-geum a család tudomására nem hozza, hogy az orvos - halála előtt - végrendelkezett, bűnösségét taglaló levelét pedig eljuttatta hozzá. A lány ugyanakkor nem csupán az elásott datolyaszilvaecetet, de a megbocsátás lehetőségét is újfent felkínálja Geum-youngnak és Choi főudvarhölgynek, ők azonban ismét megtagadják azt, hogy megalázkodva Jang-geum édesanyja valamint Han udvarhölgy bocsánatáért esedezzenek. Jang-geum figyelmezteti ellenségeit, hogy a levelet bármikor átadhatja a királynénak, ám ő mégis időt ad nekik arra, hogy meggondolják magukat. Choi Pan-Sul úgy gondolja, a lány csak hazudik, ennek ellenére átkutattatja Kang Deok-gu és felesége házát, Choi főudvarhölgy pedig ezt követően minden reggel látogatást tesz a - Jang-geum hűségében ismét megbizonyosodó - királynénál.
Jang-geum felkeresi Geum-youngot, és egykori barátságukra hivatkozva arra kéri őt, hogy tegyen vallomást. Jang-geum hiába mutat rá arra, hogy szíve mélyén ő is Han udvarhölgy egykori módszereit követi, s méltósága még a Choi-családnál fontosabb számára, az elsőudvarhölgyben túl sok harag ahhoz, hogy helyesen döntsön. Choi főudvarhölgy figyelme és aggodalma eközben titkaik másik tudójára, Yong-roh-ra irányul; egy nagyobb összeggel igyekszik megvenni a lány hallgatását és rávenni őt a palotából és a fővárosból való távozásra. Ugyanakkor Oh miniszter embere is felkeresi Yong-roh-t, hogy rábírja a vallomástételre.

Előző rész Epizódok Következő rész


Yeo Woon-kye (1940-2009)
Vetítés dátuma


Eredeti vetítés dátuma:
2008. március 10-től

Utolsó ismétlés dátuma:
2011. július 18-tól

Hirdetés


Szavazás

Lezárt szavazások

Reklámozz minket! | Fórum | Letöltés
© 2009-2015 dae-jang-geum.atw.hu & kdorama.uw.hu